Ébredésem Útján

Steinmüller Csilla Magdolna blogja

Feladatunk és haladásunk

Jelenleg a társadalom a degradáció szakaszába lépett, ezért azon negatív Rendszer által történik mindez, amely ideiglenesen átvette az uralmat a pozitív Rendszer felett, az emberiség összes szellemi-lelki és erkölcsi értékeinek az egész Földön való megsemmisítése céljából. Mindez teljesen jellemző az 5. faj végső fejlődési periódusára.” (Szeklitova Larisza és Sztrelnikova Ludmila: A Lélek evolúciója: a skorpiótól a fáraóig, 146. old.)

Jelenleg a Föld két Erő – Jó és Rossz, Isteni és Sátáni, Fény és Sötétség – működési területe. A Föld egy olyan hely, ahol az emberi-lelkek járják a fejlődés útját ezen két Erőtől közrefogva. Jó esetben tanulnak, tapasztalnak, nemesednek, erényesednek, és dolgoznak azon, hogy az Isteni Terv megvalósuljon. Rossz esetben ego vezérelt életet élnek belesüllyedve a materiális világba, elfelejtve Isteni Eredetüket.

Van egy Természet Törvény, mely meghatározza a Földön a működési dinamikát. A hindu terminológiában Brahma – Visnu – Síva ereje. Vagy az asztrológiában kardinális – fix – változó minőség. Vagyis Teremtő – Fenntartó – Pusztító ciklusok.

Amikor elindul egy folyamat – lehet ez egy vállalkozás, az emberi élet dinamikája vagy például egy napunk ritmusa is – egy erőteljes felfelé ívelés jellemzi (ez Brahma szakasza). Aztán következik a Fenntartás, ekkor jól működnek a dolgok, nincs benne nagy emelkedés de lefelé csúszás sem. Majd pedig eljön az idő, amikor belép a Pusztító Erő. Ami volt annak le kell bomlania, el kell törlődnie, hogy majd a következő lépésben jöjjön egy új Teremtő ciklus.

Ez a lefelé ívelés a degradáció. Ennek a folyamatában vagyunk. És ennek vezérlője a Sátáni vagy Negatív Erő.

Ez nem jó vagy rossz kérdése. Ez egy Törvény, működési Rend az Isteni Univerzumban. A Negatív Erő Isten szolgálatában tevékenykedik. Nem öncélú a létezése!

Az emberi-lélek fejlődésének nagy kérdése, hogy ezekben a nehéz időkben személy szerint, minden egyes ember(-lélek) HOGYAN CSELEKSZIK.

Tudunk-e nemesek, erényesek, törekvők maradni. Képesek vagyunk-e fejlődni, tanulni, haladni a tudati fejlődés útján. Össze tudunk-e fogni és támogatni egymást az érzelmi és a tudati fejlődésben. Le tudunk-e mondani a „nekem van igazam” gondolkodásról, és megtartva egyéniségünket közeledni az Isteni Tervhez. Mert ez a feladat!

Megtartani szívünkben az Isteni kapcsolódást, alázattal és törekvéssel jelen lenni az életünkben és szolgálni mind az embereket, mind pedig Istent.

Drága ember-lélek haladj a tudatosodás és a fejlődés útján!

Üdv: Steinmüller Csilla Magdolna

2022. 05. 27.

Alapinformációk

This entry was posted on 2022.05.27. by in Írásaim.

Navigáció

Vipassana elvonulás 2022 június 20-26.

Csend, Befelé fordulás, Meditáció, Elvonulás Egy hét Önmagaddal és belső világoddal.
bővebben>>>

Képzések az Omniverzum Szabadegyetemen:

Egy rózsa fényképe

bővebben >>>
» Számmisztikai és Spirituális konzulens
bővebben >>>
» Önismereti Tanácsadó
bővebben >>>

» Távoktatás
bővebben >>>
» Tanfolyamok
bővebben >>>
bővebben >>>
» Távoktatás
bővebben >>>
» Tanfolyamok
bővebben >>>

%d blogger ezt szereti: