Ébredésem Útján

Steinmüller Csilla Magdolna blogja

Új Ajtó megnyílása

Haladok saját utamon. Egész életemben anyagi testeben élő Mester nélkül lépkedtem. Azonban az Égi Mester kísérte lépteimet, és a könyvek által mutatta a fejlődés lépéseit. Hosszú utat jártunk be Együtt.

Azt tapasztaltam, hogy amikor letettem valamit az asztalra, vagyis elértem egy bizonyos szintű fejlődést, akkor nyílt meg a következő ajtó számomra. S így volt ez most is.

Már tavaly elhatároztam, hogy megírom az Omnipszichológia anyagát. Ezt egy új megközelítésnek szántam a pszichológiában. Tágabb nézőpont, sok-sok Szellemi Tudással (karma, az emberi fejlődés lépcsőfokai, jelen idők, Vízöntő-kor, evolúció, nemesedés, önmegfigyelés, önlegyőzés, önnevelés, stb…).
Sokáig forgattam magamban, hogy mit is tegyek, aztán idén, amikor hazajöttem Indiából elkezdtem a leckék írását. Az Omniverzum Szabadegyetem képzéseiben már évek óta beszélek erről a tudásról, azonban rendszerbe szedni most jött el az idő. 24 lecke, melyet hat hónap alatt kap meg az, aki nyitott erre a tudásra. Azonban én nem hat hónap alatt írtam meg a leckéket, hanem bizony több időt vett ez igénybe.

S már csak 3 lecke volt hátra – melyet a Balatonon írtam nyaralás alatt -, amikor is az interneten valahogy szembejött velem (ismét az Égi Mester vezette kezemet) Szekletova Larisza Alekszandrovna és Sztrelnikova Ludmila Leonovna munkássága. Izgatottan olvastam az anyagokat a magasabb-vilag.webnode.hu oldalon. Új nézőpont, új megközelítés és új Tudás volt ez számomra is. Megrendeltem az első könyveket, és amikor hazajöttem elmélyedtem bennük.

Vannak csoportok (személyes Budapesten és online is) ahol érdeklődő emberekkel évek óta együtt járjuk a Szellemi Utat. Tisztelem és szeretem Őket. Elfogadnak vezetőnek, és nyitottak az új nézőpontokra. Abban maradtunk, hogy szeptemberben a Bhagavad Gíta könyvecskével fogunk foglalkozni. Ez úgy működik, hogy megbeszéljük melyik részt olvassuk, azt otthon mindenki elolvassa és amikor összejövünk akkor átbeszéljük az olvasottakat.

Azonban szeptemberben eléjük álltam, hogy új tudás birtokába kerültem, és szeretném, ha erre mennénk együtt tovább. Elfogadom, ha valaki ezt nem szeretné – mondtam -, hiszen az új tudás eddigi nézeteinket és hitrendszerünket meg fogja kérdőjelezni, át fogja írni. Nem kívánok senkitől vak követést, hiszen a Szellemi Útra mindenkinek egyénileg kell igent mondani. És azt is elfogadom, ha valaki ott szeretne megállni, ahol most tart, és ott szeretne elmélyülni. Azonban én tovább lépek. S azt szeretném, ha ezzel az Új Kozmikus Tudással foglalkoznánk.

Nem ment és megy zökkenőmentesen az Új Tudás befogadása, de mindenki nyitottan igent mondott rá.

Azóta Szeklitova Larisza és Sztrenlinkova Lidmila Az Égi Tanítók titkos élete című könyvet forgatjuk. Hálás vagyok, hogy Társaim vannak az Úton.

Ismerkedünk az Új Kozmikus Tudással. Rengeteg új fogalom, megközelítés tárul elénk. Erre az Útra Vezetett Égi Tanítóm. Hálás vagyok (hogy így 60 évesen) megnyílt számomra ez az ajtó. Aktívabban tehetek a változásért, segíthetek lehorgonyozni ezt az Új Kozmikus Tudást, támogatva ezzel az emberi és Lelki fejlődést.

Steinmüller Csilla Magdolna
scsilla29@gmail.com
2020. október 1.

Alapinformációk

This entry was posted on 2020.10.01. by in Aranykor Tudása, Írásaim, Könyvajánló.

Navigáció

Vipassana elvonulás 2019 ősz

Csend, Befelé fordulás, Meditáció, Elvonulás Egy hét Önmagaddal és belső világoddal.
bővebben>>>

Képzések az Omniverzum Szabadegyetemen:

Egy rózsa fényképe

» Spirituális Lélekgyógyász
bővebben>>>
» LélekÚt Tanácsadó
bővebben >>>
» Bach-virág tanácsadó
bővebben >>>
» Önismereti Tanácsadó
bővebben >>>
» Mágikus Ösvény csoport
bővebben >>>
» Távoktatás
bővebben >>>
» Tanfolyamok
bővebben >>>

%d blogger ezt szereti: