Ébredésem Útján

Steinmüller Csilla Magdolna blogja

Gondolatom a jelenlegi helyzetről:

Sziasztok!
Évától kaptam egy kérdést, válaszoltam rá, majd kibővítettem és nektek is elküldöm.
Éva ezt írta:
Próbálom a jelenlegi helyzetben megtartani a belső egyensúlyomat, a hitemet és igyekszem az arany középút elvét követni higgadtan, megfontoltan, tudatosan, szeretettel a szívemben. Furcsa mód van bennem egy belső nyugalom, annak ellenére, hogy tudom nehéz időszak áll előttünk. Bár sajnos a sok negatív külső hatás néha megingat a hitemben. Van bennem egy hajtóerő, ami arra ösztönöz, hogy tenni kell valamit magunkért, a földanyáért, az emberekért!
Azt szeretném kérni tőled, ha lesz egy kis időd, megírnád mit tehetnék vagy akár csoport szinten mit tehetnénk jelen helyzetben, ami segíthet!? Kozmikus óra, Gayatri mantra, bármi más…
Válaszom:
A tudatosság fejlődése nagyon fontos. Meditálhatunk, mantrázhatunk, de Tudni is kell. Kikerülhet az emberiség ebből a furcsa helyzetből, de vajon tanul-e belőle? Vagy ugyanott folytatja majd, ahol előtte állt.
Én nem hiszem, hogy “tudatos felvilágosítás” és annak megértése és elfogadása nélkül egy lépéssel is előbbre kerülhetünk. (Hiszen a külvilág belső világunk és viselkedésünk visszatükröződése! Ha kint ott a vírus akkor mi milyenek vagyunk?)
Talán, ha megértjük a vírust, akkor megláthatjuk belső világunkat:
„A vírus szubmikroszkopikus biológiai organizmus, amely nem sejtes szerveződésű és csak parazitaként, más élőlények sejtjeiben képes szaporodni. Minden életformának, növényeknek, állatoknak, gombáknak, egysejtű eukariótáknak és baktériumoknak megvannak a vírusos fertőzéseik.
A vírusokat Dimitrij Ivanovszkij fedezte fel 1892-ben, amikor a dohány mozaikos megbetegedését vizsgálta. Az elnevezést – amely a latin vírus = méreg szóból származik – Marinus Beijerincktől kapta 1898-ban. Máig mintegy 5000 fajukat írták le, de valószínűsíthető számukat több millióra teszik. A vírusok minden ökoszisztémában megtalálhatóak, létszámukat tekintve a leggyakoribb organizmusok a Földön.
A sejteken kívül életjelenségeket nem mutató vírusrészecskeként, csak genetikai információt hordozó virion formában léteznek, amelyek a genomból (a vírusok többsége RNS-vírus), egy fehérjeburokból (kapszid) és egyes fajok esetén egy külső lipidburokból (peplon) állnak. Formájuk változatos …
Változatos módon terjednek; van, amelyiket rovarok viszik át egyik állatról vagy növényről a másikra, vannak, amelyek cseppfertőzéssel (tüsszentéssel, köhögéssel), a levegőbe kerülő aeroszollal, testnedvekkel, esetleg ürülékkel szennyezett tárgyakkal kerülnek új gazdaszervezetükbe. A legtöbb vírus csak egy vagy néhány fajt tud megfertőzni.
A vírusok ellen az élőlények immunrendszere védekezik, amelyet oltással fel lehet készíteni a fertőzés elleni még hatékonyabb válaszra. Vannak olyan vírusok is, amelyek képesek kikerülni az immunrendszert. Az antibiotikumok nem hatékonyak a vírusok ellen.” (wikipédia)
Tehát a vírus élősködő. Olyan, mint amilyenné az ember lett! (Ezt mutatja az, amit látunk.) Élősködők lettünk. A Szellemtől eltávolodva és leválva, önálló lényként egésznek gondoljuk magunkat. Pedig az ember csak egy részecske. Része egy nagyobb rendszernek, a Lélek és a Szellem munkása a fizikai síkon.
Ha a kapcsolatunkat az Egésszel igyekeznénk helyreállítani, elfogadni, hogy feladatunk „ruhát gyártani a Lélek számára”, akkor a Rend és az egyensúly egy új szinten állna helyre és meggyógyulnánk.
Mit értek “tudatos felvilágosítás” alatt?
Az embereknek meg kell érteniük, hogy a fizikai világ a Valóság 3-5 százaléka. Hogy az Okok magasabb világokban vannak. Hogy a személyiség egyéleti képződmény, akinek feladata Lélekkel átitatottá válni. Nemesíteni önmagát, kitakarítani magából az alacsony rezgésű mintákat (félelem, rosszindulat, harag, türelmetlenség, …), és megnyitni magát a magasabb rezgések felé (szeretet, önfeláldozás, adakozás, szolgálat. Lelkem, Szellemem, Atyám, Anyám, Szellemi Családom, …).
Az embernek alázatot kell kifejlesztenie magában és megértenie, hogy ő nem Isten.
És az Egész nem ellensége. Viselkedésével, létével támogatni kell az Egész megmutatkozását a fizikai világban.
Szóval igen, akarjunk tenni (meditáljunk, mantrázzunk), de tegyük tudatosan. És kezdjük Önmagunkkal. Mert ami bent van az van kint is. Több Tudatosságot, Éber Értelmet és Jelenlétet a mindennapokban. Tudást, amivel a jelenségeket helyesen érthetjük és szemlélhetünk, ezzel megóva magunkat a kollektív félelem és pánik nyomásától és befolyásától. Illetve a helyes magatartással példát mutatva és Szellemileg helytállva a mindennapokban.
Legyünk Tudatosak. Kerüljünk közelebb Lelkünkhöz. Nemesedjünk, legyünk nagybetűs Emberek.
Sok sikert a belső munkánkhoz!
Ölelés: Csilla
ui: és a Mátrix egy jelenete jutott eszünkbe: https://www.youtube.com/watch?v=jr9sZ0xuaro

Alapinformációk

This entry was posted on 2020.03.17. by in Írásaim.

Navigáció

Vipassana elvonulás 2019 ősz

Csend, Befelé fordulás, Meditáció, Elvonulás Egy hét Önmagaddal és belső világoddal.
bővebben>>>

Képzések az Omniverzum Szabadegyetemen:

Egy rózsa fényképe

» Spirituális Lélekgyógyász
bővebben>>>
» LélekÚt Tanácsadó
bővebben >>>
» Bach-virág tanácsadó
bővebben >>>
» Önismereti Tanácsadó
bővebben >>>
» Mágikus Ösvény csoport
bővebben >>>
» Távoktatás
bővebben >>>
» Tanfolyamok
bővebben >>>

%d blogger ezt szereti: