Ébredésem Útján

Steinmüller Csilla Magdolna blogja

Samael Aun Weor: Az Újjászületés Szent Rítusai

A Gyógyítás és a Szellemi Erő egyszerű, hatékony technikája. Tibeti Lámakolostor gyakorlatok.

samael-aun-weorSamael Aun Weor az Erő Logosza és a Vízöntő-kor Avatárja¹. Közöttünk élt, és megmutatta a Hazafelé vezető utat számunkra. Sok elméleti és gyakorlati tudást adott át azoknak, akik elkötelezett Útonjárók kívánnak lenni. (Mert bizony Keskeny Ösvény ez, és nagyon kevesen kívánnak és tudnak rajta haladni. Már megtalálni ezt az Ösvényt is nagyon-nagy ajándék az ember számára.)

Samael Mester által átadott Tibeti Lámakolostorok gyakorlata támogathat minket a fizikai és energetikai testeink egyensúlyban tartásában.

Többen egyből mondhatjátok, hogy a “Fiatalság forrása”, az öt tibeti jógagyakorlat már régóta ismert a nyugati világ számára is, s igen van ebben igazság.

praying-womanAzonban valami NAGYON FONTOS NINCS leírva és átadva a “Fiatalság forrásá”ban. (És ha jól belegondolunk ez ma HIÁNYZIK szinte az összes spirituális és ezoterikus útból is!) Ez pedig a HIT, az ALÁZAT, az, hogy én, mint ember NEM a csúcs vagyok.
Hiányzik, hogy elismerjem, hogy van felettem egy Szellemi Világ, Lényem magasabb részei, és Isten (vagy hívd saját hitrendszered szerint úgy, ahogy akarod), és én mint ember, bizony ezek alá vagyok rendelve.
Nem az én akaratom, önérvényesítésem és boldogságom a legfontosabb!
Az én feladatom, mint embernek, hogy tisztítsam testeimet, elmémet, gondolataimat, érzelmeimet, és tanuljak, hogy Tudjak, hogy Lényem rajtam keresztül képes legyen megnyilvánulni a fizikai világban.
Van egy Isteni Rend, melyet ma teljesen figyelmen kívül hagyunk. Igazán nem is számít, hogy Isten mit is akar. Az számít, hogy én, mint ember mit akarok.

“Kétségtelen, hogy a kalkiánus (egos, mai ember) személyiség az önimádat áldozata. Az hiszi, hogy neki minden sikerül, miközben semmi sem sikerül, sőt, ami még rosszabb, elveszítette a hódolat érzését, megfeledkezett az igazi és valódi vallásosságról, illetve elveszítette még a Teremtő Logosz iránt érzett alázatot is.” * Samael Aun Weor

Többen mondják, hogy szeretnék megtalálni a Feladatukat, a Sorsunk útját járni, de bizony csak addig, amíg az kellemes, és nem követel meg lemondást, elengedést, meghajlást, alázatot, önlegyőzést és például önfeladást. Addig vállaljuk, amíg jól érezzük magunkat. De bizony, ez az Út nem arról szól, hogy az egyéleti ember jól érezze magát, hanem arról, hogy haladjuk az Evolúció, a Fejlődés és a Szellemi Önmegvalósulás útján, mely LÉNYÜNK igazi célja.

Tehát a ma ismert “Tibeti Lámakolostor” gyakorlatokból hiányzik a HIT és az ALÁZAT!
Mert nem én, az ember, aki feltöltöm magam energiával. (Ó milyen nagy egónk van!)
szentlelekAmit én tehetek, hogy megtisztítom magam (elmém, gondolataim, érzelmeim, testeim), hogy helyet készítsek annak, hogy a Lényem, pontosabban szólva Isten Anyám (na már ez is kiverheti többeknél a biztosítékot) feltöltsön engem.

Mert a “Tibeti Lámakolostor” gyakorlatok egy lelkigyakorlat. Ima, meditáció, alázat, elfogadás és fejet hajtás.

Isteni Anyám aki értem dolgozik és közvetíti felém A Szentlélek (III. Logosz) energiáját. Én, mint ember, oly kevés vagyok a közvetítő Isteni Anyám nélkül bizony nem érem el a Szentlélek energiáját. (A kereszténység ezt nagyon jól tudja, csak olyan köntösbe csomagolta, ami messze tart minket az Igazságtól. Kiszolgáltatottá tesz minket, hogy majd a pap, az egyház közvetőt. NINCS szükségünk ezekre a közvetítőkre. Azonban – ismét elmondom – hitre, alázatra, térdet hajtásra van szükség, és megérteni azt, hogy én, mint ember mily kevéske vagyok!)

„Azt mondom nektek, testvéreim, hogy nekünk gnosztikusoknak pontos módszerünk van arra, hogy megfiatalítsuk a szervezetet,  és meggyógyítsunk minden betegséget.
Akárki meg tudja tanulni, hogyan gyógyíthatja meg önmagát. Bármelyikünk a saját orvosává válhat azáltal, hogy megtanulja, miként gyógyítsa meg magát gyógyszer nélkül.
Fontos, hogy hosszú évekig tökéletes egészségben őrizzük meg a fizikai testet, ezt a becses fizikai hordozóeszközt, hogy saját Benső Lényünk felismerésére használhassuk.”
* Samael Aun Weor

omniverzum-betegsegHa szeretnél közelebbről megismerkedni a Keskeny Ösvénnyel keress bátran. Itt többet is olvashatsz róla: Mágikus Ösvény csoport

Steinmüller Csilla Magdolna
gnosztikus tanítvány

¹Avatár = Tanító

 

Information

This entry was posted on 2016-12-15 by in Könyvajánló and tagged , , .

Navigáció

Vipassana elvonulás 2019 ősz

Csend, Befelé fordulás, Meditáció, Elvonulás Egy hét Önmagaddal és belső világoddal.
bővebben>>>

Képzések az Omniverzum Szabadegyetemen:

Egy rózsa fényképe

» Spirituális Lélekgyógyász
bővebben>>>
» LélekÚt Tanácsadó
bővebben >>>
» Bach-virág tanácsadó
bővebben >>>
» Önismereti Tanácsadó
bővebben >>>
» Mágikus Ösvény csoport
bővebben >>>
» Távoktatás
bővebben >>>
» Tanfolyamok
bővebben >>>

%d blogger ezt kedveli: